Diófás Tanya
A Diófás Tanya az 1800-as években épült hagyományos, tapasztott vályogfalú épület, mely tükrözi a Dél-Alföldre jellemző tanyaépületek vonásait. A ház egy 27 méter hosszú épület, amely több részből áll. Első részében a jelenleg használaton kívüli istálló helyezkedik el. Az épület jellegéből adódóan lehetőség nyílt két, különbejáratú apartmankialakítására. Az épületet 2009-ben felújítottuk, és tanyasi szálláshellyé alakítottuk ki ügyelve arra hogy az épület alföldi tanya jellegét meg hagyjuk.
Őrhegyi Vendégház - Váraszó
Napfényes, tágas, különbejáratú, zuhanyzós – WC-s szobáink 4+2+4 ágyasak. A szobákhoz közös, jól felszerelt konyha, nappali-étkező is tartozik. A pincében lévő hűvös borozó segít elviselni a nyári meleget. A kertben kialakított teraszokon panorámás sátorhelyek várják a kempingezni vágyókat. Szabadtéri sütőés főzőhely teszi még kellemesebbé a pihenést. Zárt parkoló van biztosítva.
Hilda Falusi Vendégház - Dédestapolcsány
Vizekkel övezett erdők veszik körül Dédestapolcsányt. A Bán-patak völgyét a Bükk-fensíkkal az országos kéktúra köti össze. Horgászbolt, túrabakancs, hegymászó kötél, túrakerékpár, vadászpuska, fürdőruha ez alapfelszerelés, amivel érdemes ide érkezni, ha a lehetőségeket mind ki akarja aknázni a sportos vendég, és persze télen még mindehhez hozzájön a korcsolya és a sí. Mindez a faluban és 30 km-es körzetben megtalálható. Szeretettel várjuk a faluba érkező vendégeket, a Hilda Falusi Vendégházba, ahol jelenleg 2 szoba, ami 2 ágyas + 2 pótágyazható, külön fürdőszobákkal, konyhahasználattal áll a vendégek rendelkezésére a tájjellegű fatornácos vendégházban.
Jegenyesbirtok - Zsombó
Ha kikapcsolódásként nyugalmat, csendet, szépséget, kényelmet keres, de látnivalókra, szórakozási és sportolási lehetőségekre is vágyik, akkor pihenjen nálunk. A vendégházban – télen fűthető – 3 db kétágyas, 1 db négyágyas (pótágyazható) szoba, 2 felszerelt konyha – étkezővel, 2 db fürdőszoba, nagy terasz található, telefonhasználat, TV biztosított. A tanya 4 ha területen fekszik, ahol erdő, pihenőpark, sportpálya, fürdésre alkalmas tó, csónakázóés horgásztó található.
Nyugi Tanya - Szentes
Szállás: A ház Szentestől 8 km-re, a Kurca folyó partján található. 4 db 2 ágyas szoba fürdőszobával, jól felszerelt konyha használatával, étkezővel, nappalival, terasszal.
Nyári Tanya magánszálláshely - Zákányszék
A szálláshely Szegedtől 20 km-re csendes, tanyasi környezetben található, főleg pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas.
Szállás: A tanyában 2 szoba, étkező, konyha, fürdőszoba található 6 személy részére. Vadászati és horgászati lehetőség biztosítható. Horgásztó a tanya mellett található. A közelben lovaglási és kirándulási lehetőség van.
Bozsity Vendégház - Üllés
A Bozsity Vendégház a Homokhátságban, Ülléstől kb. 2,5 kilométerre Kiskunhalas irányában fekszik ötven méterre a Halasi úttól, mégis csendes, nyugodt környezetet biztosít a pihenni vágyóknak erdőkkel, gyümölcsösökkel körülölelve. Aki aktívabb pihenésre, szórakozásra, sportra vágyik, szintén megtalálja a számítását, hiszen a környék bővelkedik a lehetőségekben.
Ifjúsági Szálló - Üllés
Kedves Kirándulók! Tisztelettel ajánljuk figyelmünkbe az Ülléshez közeli ifjúsági szálláshelyünket és erdei iskolánkat. Szeged felöl könnyen megközelíthető autóbusszal, személyautóval. Üllés községtől 3 km-re van közvetlenül a főút mellett. 24 fő elszállásolására alkalmas. A nagyteremben matracokon, illetve az udvaron sátorokkal még bővíthető. Hideg-meleg vizes tusolók, higiénikus mellékhelyiségek vannak.
Árpád Vendégház - Tiszasziget
Vendégházunk Tiszaszigeten a magyar és szerb határ közvetlen közelében, Szegedtől 15 km-re található, Magyarország legmélyebb pontján. Üdülési csekk, Ökonett és Diplomások klubja kártya elfogadóhely.
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »










